Volt egyszer egy Mórahalom…

… volt egyszer egy domb. Nem is domb, inkább csak halmocska. A maga 10 méterével, amivel a környezete fölé magasodott, nemigen lehetett ennél többnek nevezni. Mégis a környező homokbuckák és az alföldi ember tanyarétjeként is nevezhető semlyékek számára ő volt a határban az óriás. Ez a tisztelet neveztette őt dombnak. Móra-dombnak.

Hogy miért pont Móra? Nehogy azt hidd, kedves olvasóm, hogy Móra Ferenc miatt. Nem, nem! Sokkal inkább az 1601-ben letelepedett Móra család miatt, kiknek itt volt birtokuk, de hogy mikortól, arról csak legendák szólnak. Egyik-másik szerint már a 17. században Móra pusztának hívták a környéket, és Móra halomnak a mi kis homokdombunkat.

Sajnos ma már hiába keresed szemeddel a tájban, nem fogod megtalálni. Az idő és a történelem – no meg a szükség – véget vetett az ő királyságának a vidéken. Széthordták, feltöltötték vele a mélyebb részeket az 1980-as években. A vigasz csak az, hogy a domb nem tűnt el, csak átalakult, és alapot képez az új házaknak, hogy azok biztosan álljanak, és otthonul szolgálhassanak a vidék lakóinak.

Aztán 1852-től Szeged városa bérbe adta ezeket a földeket, majd úgynevezett kapitányságokat ]hozott itt létre, és megszületett Alsóközpont, a mai Mórahalom elődje.

Orvosi rendelőket építettek, rendőrség és plébánia, elemi népiskola létesült, és megépíttették a Gazdasági Egyesület székházát. 1903-ban a templomot is felszentelték. Így született meg lassan a település központja. Forgalmas piacai és kereskedései, gőzmalma, a római katolikus templom Alsóközpontot egész Szeged-Alsótanya nagyobbik felének központjává tették.

S hogy mi történt aztán, édes gyermekem? Hajaj! Csak két világháborút ugrok át, s a mesém máris folytatódik. 1950-et írunk. A mi kis táltosunk tanyaközpontból faluvá fejlődött, és Mórahalom néven önálló községgé nyilvánították.