Tánclépésben

Ha dobban láb, dobban a szív

Néptáncosainkról

Ha az összetartó közösségekről van szó, ki ne felejtsük közülük a néptáncosainkat. A MAMI 1995 óta foglalkozik néptánc oktatással, és mára nyolc csoporttal büszkélkedhetnek. Eredményeik között sok mindent fel lehet sorolni (a létszám folyamatos növekedését, a széles repertoárt, a hagyományos helyi programokat, és a számtalan vendégszereplést), mégis ami igazán jól mutatja a nagyszerűségét a dolognak az, hogy a csoportok nem szűnnek meg azzal, hogy a gyerekek elhagyják az iskolát. Tovább járnak, tovább működnek, tovább ropják együtt, a tánc kedvéért, és a csapat kedvéért.

NépviseletA néptáncosok igen széles repertoárral rendelkeznek, hiszen a történelmileg magyar lakta területeken honos táncok sokaságából merítenek, így például a Dél-Dunántúlról, Rábaközből, Dél-Alföldről, Bácskából, Felső-Tisza vidékről, Moldvából, Székelyföldről és a Mezőségről.

Természetesen a mórahalmi néptáncosok számára is vannak olyan alkalmak, amelyeken évről-évre képviseltetik magukat. A táncosokat bemutató honlapon a következőket olvashatjuk: „a fergeteges táncházak, a karácsonyi kavalkád, a betlehemezés, az évadzáró gálaműsorok, a nyári kirándulások és táborok” egyaránt azok az események, amelyeken visszatérő és megbecsült vendégek a néptáncosok.

Ifi néptáncMindezek mellett, arról is kell szólnunk, hogy a táncosok igen sikeresek a hazai és a nemzetközi megmérettetéseken is. Számos külföldi versenyen fordultak már meg a Vajdaságban, Erdélyben, Lengyelországban, Németországban, Svédországban, Macedóniában és Törökországban is, ahogy persze neves Nemzetközi Néptánc Fesztiválok résztvevőiként is számon tartjuk őket. Ennél a pontnál érdemes azt is megemlíteni, hogy 2017 júliusában Mórahalmon került megrendezésre a XIV. Nemzetközi Néptánc Fesztivál, amelyen a MAMI gyermek néptánc csoportjai és aMórahalmi Néptánc Egyesület is fellépett.

A csoportok művészeti vezetője, felkészítője: Csonka Attiláné

Koreográfusok: Beták Barnabás, Bálint Alíz, Ótott Zsolt és Nokta Gábor