Állatságok

Állatok körülöttünk

Ha már tudod, hogy Mórahalom környéke milyen természeti adottságokkal rendelkezik, bizonyára nem lepődsz meg azon, hogy milyen vadon élő állatokkal találkozhatsz mifelénk. Bizony, felsorolni nehéz volna, nem is próbálkozunk meg vele, csak példaképpen említünk meg néhányat.

Ha a határban jársz, biztosan láttál már őzet, vagy mezei nyulat. Kis szerencsével akár vörös rókával is összefuthatsz, bár ők óvatosabbak, és az életmódjuk is elrejti őket a szemünk elől. Ha a családban tartanak baromfit, akkor hallhattad már emlegetni – nem túl szeretetteljesen – a görényt is, hiszen ő előszeretettel vadászik a tyúkólak környékén. Ezen a területen telepedett meg a pézsmapocok is. Ez a vízi életre született emlős átfurkálja járataival a halastó gátjait, amivel károkat okozhat.

A jégmentes időszakban a tavon tőkés récék gyülekeznek. Néhány éve költő vendége a tónak a bütykös hattyú is. Mégis a tavon a legnagyobb egyedszámban a szárcsák élnek.  A szárcsa itt a leggyakoribb költő vízimadár. Ez a zömök testű, palafekete madár kitűnően bukik, gyakran fél percig is a víz alatt marad. Az úszó szárcsát fehér hókás kis feje és kerek háta nagy távolságból is megkülönbözteti a vadrécéktől. Röpte nehézkes, felszállás előtt hosszan, futva csapkodja a vizet. A házak körül pedig gyakori a gerle, és a védett madarak közül a rozsdafarkú, a cinege, a fekete rigó.

A Madarász-tóban szép számmal kárász, amur, busa, keszeg, ponty, leső- és törpeharcsa és a nemrég betelepült csíkos kínai razbóra találja meg az életfeltételeit.

A felsoroltakon kívül még sokféle állat lakik nálunk. Többen közülük védett, vagy fokozottan védett kategóriába tartoznak.

Ha többet szeretnél még tudni a környék állatvilágáról, kattints ide:

http://web.morahalom.hu/sajto/a_telepules_foldje_es_nepe/heraldicart.uw.hu/Morahalom/index.html