Iparkodunk

 

Ipari parkAki Röszke felé iparkodik Mórahalomról, az biztosan rálel a város határában az út két oldalán elhelyezkedő nagy csarnok-épületekre, és az azokat körülölelő tágas udvarokra, terekre. Itt helyezkedik el Mórahalom – 1997 óta államilag is elismert – ipari parkja, hivatalos nevén: Homokhát Térségi Agrár-Ipari Tudományos és Technológiai Park.

 

Iparipark2Már az elnevezés is sejteti, hogy az Ipari Park igyekszik a kor igényeivel lépést tartani, ebből fakadóan nyitott az újszerű iparágak irányába is.

De mit jelent az, hogy ipar, és hogy jön ide az, hogy park?

Az ipar – egyszerűen szólva – a gyárakat, üzemeket jelenti, és olyan munkát, tevékenységet, ahol létrehoznak, gyártanak valamit, vagy feldolgoznak valamit.

Parknak azért hívjuk, mert egy nagyobb, összefüggő területen biztosítanak helyet több különböző üzemnek, vállalkozásnak.

Mivel Mórahalom lakosságának igen nagy része igyekszik a mezőgazdaságból megélni, ezért a mi ipari parkunk főként olyan üzemeket próbál ebben a parkban letelepíteni, amelyek a mezőgazdasági termékeknek a feldolgozásával foglalkoznak. De persze ezen kívül is szívesen fogad betelepülő vállalkozásokat, főként a könnyűipar területéről.

Miért jó ez nekünk?

Egyrészt segíti az itt élő gazdálkodókat a földjeiken termesztett zöldség és gyümölcsfélék eladásában, feldolgozásában, másrészt a megnyíló üzemek helyi embereket tudnak foglalkoztatni, ami új munkahelyeket jelent, harmadrészt pedig a város maga is örül az új partnereknek, akikkel kölcsönösen segíthetik egymást. Annak érdekében, hogy a Park minél professzionálisabb és vonzóbb a legyen a vállalkozók számára, 2008 és 2010 között jelentős méretű infrastrukturális fejlesztésen esett át. Ezeknek a fejlesztéseknek az alapvető céljai között helyezkedett el a társadalmi jólét javítása, a környezet és természetvédelemhez való hozzá járulás, így a fenntartható fejlődés fontos szempontként jelent meg.

A betelepült vállalkozások profiljai alapvetően illeszkednek a térségbeli körülményekhez és igényekhez, így találhatunk közöttük: mezőgazdasági, biotechnológiai, informatikai fejlesztéssel foglalkozót, de természetesen az idegenforgalom és turizmus, a közös infrastrukturális beruházások, a feldolgozóipar és a megújuló energiaforrások vállalkozó képviselői is jelen vannak a folyamatosan bővülő Ipari Park területén.