A zene az kell

 

Nálunk nagyon sokan szeretik a zenét, a dalt, és szerencsére van is lehetőségük rá, hogy műveljék. A helyi fúvószenekari hagyományok is hosszú évtizedekre nyúlnak vissza. A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola – vagy, ahogy közkedvelt rövidítése nevezi: MAMI – már általános iskolás korban sokféle tanszakon kezdi meg a zenei nevelést és képzést. De nem merül ki a dolog az oktatásban, sőt csak aztán jön a java!

FúvószenekarA fúvószenekart ismerik és szeretik a településen. Népszerűségét köszönheti annak, hogy sok fiatal találja meg benne az önkifejezés módját, a közösség ereje pedig összekovácsolja a tagokat. Segítenek egymásnak, követik egymás civil életbeli eredményeit, szurkolnak sikereikért.1994-ben alakult az együttes. Nem csak azért vagyunk rá büszkék, mert szebbé teszik ünnepeinket itthon, hanem mert jó hírét viszik Mórahalomnak mindenfelé, ahová meghívást kapnak. Márpedig meghívások vannak bőven! Az ország különböző fesztiváljaira, és külföldről is érkeznek felkérések. Erről lásd ezt a linket. Többször voltak már Vajdaságban, Erdélyben, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban és Horvátországban, ahol fesztiválokon, találkozókon szép eredményeket érnek el.

A fúvószenekar története

Hazai sikerek közül néhány:

2013: az Utánpótlás zenekar „A” kategóriában szintén arany minősítést kapott.

2010: Nemzetközi Fúvózenekari Verseny Balatonföldvár – utánpótlás 2. hely; az ifjúsági zenekar pedig a 3. helyet érte el.

2009: A Wasbe Kelet-Európai Fúvószenei Szövetség vezetőségének értékelése „B” kategóriában arany minősítés lett.

2002: IV. Csorvási Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Verseny – szakmai zsűri 1. hely

2002: a magyar Fúvózenei Szövetségtől „Koncert-fúvós” és „Show” kategóriában kiemelt arany minősítést kaptak.

A mórahalmi Parasztkórus a torkával zenél – vagyis énekel. Ahogy a nevük is mutatja, repertoárjuk főként népzenei alkotásokból áll, de előadnak kórusműveket, és egyházi énekeket is.

ParasztkórusTörténetük a pávakör mozgalommal indult 1971-ben. Szájról szájra terjedt, hogy kórus alakul Mórahalmon, és akik tudták az ismerősükről, hogy szépen énekel, azt meghívták. Kezdetben még tizenévesek is szép számmal jelentkeztek. A mostani gárda főként a középkorosztályból és idősebbekből áll.

Ők is számos külföldi fellépésen, közös kiránduláson jártak, például Erdélyben és Ukrajnában, de idehaza is rendszeresen fellépnek.Négy karnagy irányította eddig a kórust: Masa Gézáné, Kalmár Ferencné, Burkovics Ferenc és a jelenlegi vezető, Mócsán Mária. Többször nyertek arany minősítéseket, eredményeik közül az 1975-ben Mosonmagyaróváron elnyert különdíj az egyik legemlékezetesebb.