Ha dobban láb, dobban a szív
Néptáncosainkról
Ha az összetartó közösségekről van szó, ki ne felejtsük közülük a néptáncosainkat. A MAMI 1995 óta foglalkozik néptánc oktatással, és mára nyolc csoporttal büszkélkedhetnek. Eredményeik között sok mindent fel lehet sorolni (a létszám folyamatos növekedését, a széles repertoárt, a hagyományos helyi programokat, és a számtalan vendégszereplést), mégis ami igazán jól mutatja a nagyszerűségét a dolognak az, hogy a csoportok nem szűnnek meg azzal, hogy a gyerekek elhagyják az iskolát. Tovább járnak, tovább működnek, tovább ropják együtt, a tánc kedvéért, és a csapat kedvéért.
Természetesen a mórahalmi néptáncosok számára is vannak olyan alkalmak, amelyeken évről-évre képviseltetik magukat. A táncosokat bemutató honlapon a következőket olvashatjuk: „a fergeteges táncházak, a karácsonyi kavalkád, a betlehemezés, az évadzáró gálaműsorok, a nyári kirándulások és táborok” egyaránt azok az események, amelyeken visszatérő és megbecsült vendégek a néptáncosok. |
A csoportok művészeti vezetője, felkészítője: Csonka Attiláné Koreográfusok: Beták Barnabás, Bálint Alíz, Ótott Zsolt és Nokta Gábor |