Cool-túra

Aranyszöm Rendezvényház

Aranyszöm RendezvényházHomokország, […] ahol az aranyszömű homok mögtermi a pipacsot, a búzavirágot és a pipitért.” Így fogalmazott Móra Ferenc egyik novellájában, és innen kapta nevét a ház, amely ma sokrétű igényeket kiszolgáló érdekes, és színes programokat kínál neked, és családodnak.A korábban kultúrházként működő Aranyszöm Rendezvényházat 2003. szeptember 18-án vehette birtokba a város. Az épület külső formája nem sokat változott az elmúlt hosszú évtizedekhez képest, s a 2000-es évek eleji felújításoknál is szempont volt, hogy a korábbi kultúrházi formáknak megfelelő jelleget kapjon az Aranyszöm Rendezvényház. Különleges tereiben helyet kapnak a város intézményeinek rendezvényei (hisz te is biztosan voltál már ott tanszaki vizsgán, Móra-gálán, vagy iskolai ünnepségen), színházi produkciók, városi rendezvények (mint a Sokadalom, vagy a március 15-i ünnepség), de otthona lehet egy-egy esküvőnek, jótékonysági bálnak, kiállításoknak, és itt „lakik” a Móranet Televízió is. A rendezvényház termei Mórahalom neves személyei előtt tisztelegnek. Így megtalálhatjuk a Szeged-Alsótanya közötti kisvasút építését szorgalmazó Magyar Péterről, a helytörténeti kutatások úttörőjéről, Szécsy Györgyről vagy az alsótanyai gazdák sorsát szívén viselő Gerle Imréről elnevezett termet is.

A lista persze nem teljes, de így is láthatod, hogy ez a hely sok minden lehet, de unalmas biztosan nem!

Honlapjának elérhetősége: http://rendezvenyhaz.morahalom.hu/

Tóth Menyhért Városi Könyvtár

Városi KönyvtárEz az intézmény is nagy múltra tekint vissza, hiszen lassan 70 éve szolgálja a település kulturális életét. Korai történetében még a Művelődés Házban találjuk meg a könyvtárat, s az első munkatársai között Szerényi Juliannát vagy például Dosztig Ferencnét azonosíthatjuk. A könyvtár első, tényleges szakmai végzettséggel rendelkező könyvtárosa pedig Keczeli Mészáros Dezső volt.

Azt biztosan tudod, hogy mi is a könyvtár, és mit jelent kölcsönözni. De azt már nem biztos, hogy mostanában már nem csak a könyvtár saját polcairól válogathatsz. A könyvtárközi kölcsönzés segítségével gyakorlatilag bármely könyvtár dokumentumaihoz hozzáférhetsz. Ez a könyvtár ráadásul úgynevezett irodai szolgáltatásokkal is vár téged.

Úgy, mint számítógép és internet, fénymásolás és nyomtatás, és e félék. De akkor is a segítségedre van, ha ügyes-bajos dolgaiddal nem tudsz hová fordulni – például kéne egy nyomtatvány a továbbtanulás miatt, amit valahonnan le kell tölteni, vagy érdekelnek a közzétett felvételi ponthatárok. Jó, ha tudod, hogy 2011 óta, felnőtteket is oktat, méghozzá többek között számítógép használatra.

2015-ben jelentős fejlesztésen esett át a könyvtár, így például az informatikai rendszerét is modernizálták.

Rendszeresen szervez családi napokat, főként farsang és halloween tájékán. És most már több mint 15 éve tartja elmaradhatatlan csillaggyűjtő játékát a kisiskolásoknak, amely neve Könyvfaló könyv-faló.

S mindezt teszi olyan környezetben, hogy hívogató legyen a legtöbb korosztály számára – így számodra is. Térj be, ha kíváncsi vagy rá!

Honlap elérhetősége: http://konyvtar.morahalom.hu/index.php/hu/

 

Cacao Club

CacaoA rendezvényház és a könyvtár szomszédságában találjuk meg a Cacao Clubot, amelyet a város önkormányzata a fiatalok kedvére újított fel 2006-ban. Régen ebben a házban működött a mozi, ráadásul több ifjúsági egyesületnek is a bázisaként szolgált.

Ha jártál már ott, biztosan tudod, hogy a földszinten egy nagyobb tér, és egy kisterem van, az emeleten pedig több kisebb helyiség, ami többféle lehetőséget kínál a betérőknek (biliárd, asztalitenisz, társalgó, stb). Itt tartja összejöveteleit a Mórahalmi Ifjúsági Szervezet és az iskolai Diákönkormányzat. A Cacao Club a nyitva tartásával is igyekszik az iskoláskorú fiatalok igényeit kiszolgálni, hiszen hétköznap kora délutánonként, 14 órától egészen este 20 óráig tudja fogadni az érdeklődőket.

Az Aranyszöm Rendezvényház viseli gondját a helynek, ezért információt is Tőlük kaphatsz róla: www.rendezvenyhaz.morahalom.hu 

Bivaly Bowling Club & Bar

Bivaly bowling2018. november elején nyitotta meg a kapuit a város legújabb, sokszínű szórakozásra és kikapcsolódásra lehetőséget nyújtó központja, a Bivaly Klub. Itt aztán mindent megtalálunk, ami szemnek, s szájnak ingere lehet, hiszen modern és elegáns körülmények között lehet bowlingozni, biliárdozni vagy éppen léghokizni. Ugyanakkor az intézmény dolgozói finom ételekkel, s italokkal egyaránt várják a betérő vendégeket, látogatókat. A Bivaly Bowling Club & Bar hivatalos facebook oldalát lásd itt: https://www.facebook.com/bivalybowling/

Amennyiben finom ételekre és italokra vágyik a kedves Mórahalomra látogató, érdemes meglátogatni az Erzsébet Gyógyfürdő nyári bejáratánál lévő (Zákányszéki út) Erzsébet Kávéházat, a szegedi úton a Platán Panzió és 4-es vendégőt, Varga Csárdát, és a Szoki Pizzériát.