A bemutatott konyha elemei – éppúgy mint a szoba esetében – több kor és táj jellegzetességeit viseli. Megférnek egymás mellett a régi, hagyományos paraszti élet kellékei a polgárosodó parasztság bútoraival és eszközeivel.
A faragott lábú asztal a hozzá tartozó székkel, és a mellette elhelyezkedő karospaddal akár a tiszta szoba bútorai is lehettek volna. Az 1960-70-es években már ezeket is a konyhában találjuk, ahol a család étkezett. Az asztalon a horgolt terítő a vendégvárás kelléke, hétköznapokon a jóval praktikusabb viaszosvászonnal találkozhatunk.
Szintén sok évet megélt eleme a helyiségnek a festett, ácsolt láda, amely nem olyan díszes, mint a régebbi kelengyés ládák, s valószínűleg a funkciója is jóval hétköznapibb volt. Gabona, liszt, vagy más élelmiszerek tárolására használhatták, vagy a mindennapi használati eszközöket tartották benne.
Az asztallal átellenben láthatunk egy régi üveges almáriumot, vagy újabb nevén vitrines szekrényt, amely a konyhai edények tárolására volt alkalmas. Mellette egy polcos állvány, vagy régi, német eredetű elnevezéssel stelázsi áll. Ez a konyhák, kamrák tartozéka volt, és szintén edények, és élelmiszerek tárolására használták.
Az ablak alatt egy régi sparhelt helyezkedik el. A sparhelt szintén német eredetű kifejezés, melynek jelentése takarék-tűzhely. Amint a neve is mutatja: spórolni, takarékoskodni lehetett vele, hiszen ezek a fa- vagy széntüzelésű kályhák amellett hogy meleget adtak, alkalmasak voltak a főzésre, sőt egyik-másiknak sütő része is volt. Megjelenése a 19. század második felére tehető, de a bemutatott formában inkább a 20. század első harmadában láthatjuk, és lassan ki is szorítja a használatból a kemence vagy a kályha szája előtti padkán történt nyílt lángú főzést.
(Forrás: Magyar néprajz IV. kötet: Életmód. – Bp. : Akadémiai Kiadó, 1988-2002.)
A bemutatott használati tárgyak szintén más-más korúak. A hagyományos paraszti életforma kellékei közé tartoznak:
Mángorló: kb. 60–70 cm hosszú, 10–15 cm széles, a felső vége felé néha szélesedő vagy hosszú, téglalap alakú fából faragott eszköz, alsó végén rövid nyéllel. Alsó lapjuk rendesen bordázott, felső lapjuk gyakran véséssel, ékrovással, karcolással, díszített. A vászonneműek mosás utáni kisimítására, fényesítésére, mángorlására használták. A simítandó vásznat nyújtófára tekerték, majd a mángorló bordázott felével görgették, a gombos ingek múlt századi divatba jöttével tértek át a sima aljú mángorlók használatára, melyek nem törik a gombot.
Viharlámpa: Rendszerint kézben hordozható és felfüggeszthető petróleum- vagy olajlámpa, amelynek lángját üvegbura védi a széltől.
Bödön: Régen dongákból, újabban zománcozott fémből készített fedeles edény, zsír vagy más pépszerű élelmiszer – például lekvár, túró, méz – tartására szolgált.
Köcsög: Magas, alul öblös, nyakánál elkeskenyedő, bő szájú, egyfülű vagy fületlen cserépedény; többnyire tejet, tejfölt tartottak benne.
Prés: Valaminek nyomással történő alakítására, tömítésére vagy folyadéknak kisajtolására használt különféle szerkezetű, kézi erővel működtetett szerkezet.
Teknő: Faderékból homorúan kivájt, illetve deszkából összerótt, lefelé egyenesen szűkülő, nyitott ládához hasonló háztartási eszköz, amelyben mostak, kenyeret dagasztottak vagy élelmet tartottak.
Sütőlapát: Rendszerint fából készült, hosszú nyelű lapát, amellyel a kenyeret a kemencébe bevetik, illetve onnan kiszedik.
Kas: Vesszőből font, dézsa vagy kád alakú nagyobb kosár.
Garaboly: Kerek vagy tojásdad alakú, rendszerint gömbölyű fenekű füles kosár.
Véka: Kétfülű kerek vagy hosszúkás, nagyobb kosár. Másként: Apró szemcséjű, száraz anyagok mérésére való régi űrmérték: 25–30 liter; nagysága vidékenként változott.
Ciroksöprű: A kicsépelt cirok bugás szárából kötött seprű. A cirok a pázsitfüvek közé tartozó s a köleshez hasonló, gyakran az ember magasságánál is nagyobbra növő növény.
(Forrás: A magyar nyelv értelmező szótára / szerk.: az MTA Nyelvtudományi Intézete)
A vitrines szekrényben és a stelázsin látható üveg- és porcelántárgyak inkább a polgári családok eszközei voltak, és a 20. századra voltak jellemzőek. Szintén a 20. század eszköze a felnyitható tetejű, öntöttvas szenes vasaló, fa füllel. A belsejébe helyezett parázzsal hevítették fel és vasalták vele a ruhaneműket, ágyneműt. Erre a korra jellemző a mosdóállvány is a zománcos lavórral.
Érdekes eszköz a sparhelt előtt látható fakutya. Ez az egyik oldalán feltámasztott deszkalap, amely a csizma lehúzását segítette úgy, hogy félkör alakú kivágásába illesztették a lehúzandó csizma sarkát.
A falon kézzel festett cserépedények – tányérok, kisebb kancsók, köcsögök – szolgálnak díszítésre. Ezek a tárgyak a régi időkben a módosabb paraszti családok szobáinak voltak díszítő elemei. A bemutatott edények már az 1960-70-es években készültek, amikor még divatja volt helyenként ennek a szokásnak.
Ház körüli eszközök
Az Emlékház előterében a tanyai gazdálkodás munkaeszközeit láthatjuk:
Hordó: Abroncsokkal összefogott dongákból, egyik vagy mindkét végén zárt, közepén többnyire kiöblösödő hengerhez hasonló nagyobb tartály.
Dézsa: Dongákból összeállított nagyobb, kerek, nyitott, kétfülű edény. A donga megfelelő alakúra vágott és rendszerint kissé hajlított deszka.
Suba: Gyapjas juhbőrből készült, ujjatlan, hosszú, palástszerű bunda; nyáron szőrével kifelé, télen befelé fordítva viselték. A pásztorok viselete volt.
Szőlőprés: Olyan, rendszerint kézzel hajtott és a szőlő levének kisajtolására való prés, amelynek vastag lécekből összeállított, henger alakú kosara van, alváza pedig a must elvezetésére alkalmas.
Mozsár: Üreges eszköz, amelynek fából vagy kőből faragott változatai az újkorig használatosak voltak élelmiszermagvak és egyéb anyagok törésére. Sokfelé századunkig fennmaradt a nagyméretű famozsarak használata házi gabonatörésre, hántolásra, olajos magvak aprítására. E mozsarakban hántoltak kölest, árpát, búzát, hajdinát, törtek gabonát és kukoricát, olajnak szánt tökmagot, mákot, kősót, fűszerpaprikát. A népnyelvben az eszköz neve többnyire nem mozsár, hanem valamelyik szerepére utaló jelzős összetételben törő (például kölestörő, daratörő, tökmagtörő, máktörő, sótörő, borstörő, paprikatörő).
Gereben: Kender, len és más növényi rostok fésülésére, tisztítására haszn. eszköz, amely deszkába vert, több sorban elhelyezett vas- v. acélfogakból áll.
Kasza: Hosszú fanyélből s ennek végére merőlegesen ráerősített 80-90 cm hosszú, enyhe ívben hajló éles, hegyes pengéből álló gazdasági kézieszköz fű, gabona, szálas növény levágására.
Fakampó: Az aratásnál használt eszköz, melynek segítségével a levágott gabonaszálakat a marokszedő asszonyok összehúzták. Egy kévébe két kaszavágásnyi gabonát kötöttek.
Kolomp: Nagyobb csengőhöz hasonló alakú, vastag bádogból készült, durva kidolgozású, rendszerint mélyebb, tompa hangú eszköz, amelyet igásállat nyakára erősítenek.
(Forrás: A magyar nyelv értelmező szótára / szerk.: az MTA Nyelvtudományi Intézete)