Védett madaraink
A Madarász-tó értékét növeli az átvonuló és fészkelő madarak sokasága, és amióta újra nyílt víz csillog Nagyszéksóson, azóta ott is számtalan szárnyas barátunk lel otthonra. Mindet persze nem sorolhatjuk fel itt, de néhányukat meg kell említeni.
Fontos a rovarölő madárvilág, mint a mezőgazdálkodás legfontosabb segítőtársai. A bő táplálék idecsalogatja a kárókatonákat is. Ezek a kizárólag hallal táplálkozó madarak többnyire kisebb csapatokban szállnak a vízre, s szinte még ugyanabban a pillanatban már merülnek is a mélyben, hogy zsákmányukat a felszín alatt, úszva próbálják elcsípni.
Nádi sármányok „ingáznak” a mező és nádas között. A tó partján található öreg fűzfák és nádasok a függőcinegéknek adnak otthon. Általában bánatosan csengő, finom hangjukat hallhatjuk meg először, mivel az apró madárkák úgy elrejtőznek a nádasban, hogy csak ritkán sikerül rájuk találni.
A téli képhez szarkák, kisebb nagyobb vetési varjú csapatok, néhány áttelelő vörös vércse és a magevők egy-egy áthúzó, táplálékot keresgélő csapata tartozik még.
A csörgő réce a legkisebb európai vadréce fajunk. Röpte nagyon sebes. Alig nagyobb az előző fajnál a böjti réce. Röptük is hasonló, az egyenes, repülésből nyílsebesen, csaknem merőlegesen vágódnak lefelé. A barátréce szárazon ritkán tartózkodik, napközben a víz színén pihen, és itt is táplálkozik, lévén a bukórécékhez tartozik. A barátrécénél valamivel kisebb a cigányréce. A kanalas récét nagy, kanálszerű csőre valamennyi vadrécétől megkülönbözteti. A repülő kanalas récén is a vastag, nagy csőr a legszembetűnőbb. Az utóbbi években feltűnt a hegyi réce is.
A récéken kívül megérkezik a búbos vöcsök és a kisvöcsök is. a vöcskök nyaka hosszú, vékony, karcsú. Csőrük vékony, hegyes, farktollaik feltűnően rövidek. Jól úsznak, nagyszerű bukók, száz métereket is tudnak úszni a víz alatt. A búbos vöcsök fekete és rozsdás színű gallérjával, élénk színű csőrével és hátrafelé meredő bóbitájával nagyon szép madár. Az apróbb termetű kisvöcsök ritkábban figyelhető meg, ugyanis kedveli a rejtett öblöket, tisztásokat, azokat a részeket, ahol sok vízinövény úszik a felszínen, amelyek között kedvére bukdácsolhat, így rejtve marad.
Legtöbb fészkelő faj a gémfélék közül való. Leggyakoribb itteni képviselőjük a szürke gém. Élelemszerzés közben a víztükörszélén mozdulatlanul álldogál. A mozdulatlan lábak elé bátran közelednek a halak, melyeket kellő pillanatban csőrével megszigonyozva elkap.
A vörös gémmel leggyakrabban röptében találkozhatunk. Rendszerint jól rejtő színével a nádas- vagy gyékényes szegélyben álldogálnak. Táplálkozásában is eltér szürke rokonától, hiszen sokkal kevesebb halat és jóval több vízi rovart, békalárvát fogyaszt. Rendszeresen fészkel a tó nádszegélyében a selyemgém. Kistermetű, zömök testű, rövidnyakú gém. Tarkójáról hosszú, sűrű dísztollbóbita nyúlik hátra. Halványsárga tollazatával szemet gyönyörködtető szépségű. Jóval kisebb a selyemgémnél a törpegém, mely a legkisebb európai gém. Rejtett életű, főleg alkonyatkor szárnyal, több párban fészkel is. Rendszeres vendége a tónak a bakcsó is. Ennek a zömök testű, rövid lábú gémnek a tarkójáról két vagy három hosszú hófehér dísztoll nyúlik hátra. Behúzott nyakkal repül, így röptében nagyon zömöknek látszik.
Vakító hófehér tollú madárvendégei a tónak a nagykócsag és a kiskócsag. A kiskócsag kistermetű, tarkójáról két-három dísztoll nyúlik hátra, röptében sárga lábujjai is jól látszanak. Jóval nagyobb nála a nagykócsag, melynek a tarkóján nincs hátranyúló dísztoll, de válltollai szépek, ezek voltak történeti időkben a kalpagok díszei. Teste karcsú, nyaka igen hosszú, „S” alakú.
Jellemző gémfaja még a tónak a bölömbika. Ez a jókora tyúk nagyságú madár rejtett életmódú. Jelenlétéről inkább nászidőben este és éjjel hallható, ismétlődő „bömbölése” árulkodik.
A szárcsák fiókái táplálékul szolgálnak az egyre nagyobb egyedszámmal előforduló ragadozó madárnak, a barna rétihéjának.
Igazi madárritkasága a tónak a szikesedő parti zónákban, a sekélyebb partokon fészkelő gulipán. Ez a hosszúlábú, fekete-fehér tollazatú madár, a hosszú, karcsú, felfelé hajló csőréről biztosan felismerhető. Röptében lába jóval túlér a testén. Táplálékát a sekélyebb vizekben, csőrével ide-oda kaszálva keresi. Úszóhártyás lábával azonban ügyesen úszik is.
Előfordult az előző években a gólyatöcs vagy más néven a székigólya is. „hihetetlenül” hosszú piros lábai és tűszerűen vékony csőre miatt semmi más parti madárral össze nem téveszthető.
A fenti szövegben szereplő madarakat EBBEN a galériában láthatod
