Faragott kövek

Országalma

A Városháza előtti parkban, a Szentháromság-szobor mögött látható a magas, karcsú, felül kiszélesedő oszlopra helyezett stilizált országalma, tetején a kettős kereszttel. A fából faragott alkotás kővel kirakott halom közepére van állítva.

Az országalma (latinul: pomum, globus) az uralkodói hatalmi jelképek egyike.




 







1848-as emlékmű

A templommal szemközti, Szent László parkban áll a két, Szeged-Alsótanyán meggyilkolt 48-as honvédtiszt, Gracza Antal és Záhony István 1912-ben készült emlékműve. Felállítását az alsóközponti tanítók kezdeményezték 1912-ben, avatása 1913 pünkösd hétfőjén történt. Itt tartják a város március 15-i ünnepségeit.

 

 

 

 

 

1. világháborús emlékmű

Az elesett alsótanyaiak hősi emlékműve.

1927-ben készült Bethlen Gyula szobrászművész terve alapján. A szoboregyüttes 4,5 méter na

 

 

 

 

 

Barmos György-dombormű

Az általános iskola előtti tér bejáratának is nevezhető falon látható Tápai Antal szobrászművész által, 1942 körül Barmos Györgyről készített – gránitlapra helyezett – vörösréz portrédomborműve, melyet 2001. szeptember 21-én lepleztek le. Korábban az Általános Iskola falán volt látható.

 

 

 

 

 

Móra Ferenc mellszobor

Szintén a Barmos György téren, a róla elnevezett Móra Ferenc Általános Iskola és Szakiskola épülete előtt található.

 

 

 

 

 





Szentháromság-szobor

2012. december 15-én avatták fel Mórahalom új városközpontját. A Városháza előtt kialakított téren kapott helyet Máté István szobrászművész alkotása, a Szentháromság szobor.

A magas talapzat csúcsán a Szentháromság-szoborcsoport látható. A talapzat törzsén két angyal “Trinitas”, azaz Szentháromság feliratú szalagot tart.



 

 

Gólyák

Az 1984 óta áll az ún. „Gólyás-ház” előtt Fekete Tamás szobrászművész és Sváby Lajos festőművész közös alkotása. Magas fára helyezett gólyafészek lakóit, fehér gólya párt láthatunk a magasban. Az egyik gólya már a fészekben áll, párja közeledik. A ház falára festett képekkel tágul a látóhatár.

 

 

 




Árpád-házi szentek / Millenniumi kút

Tóbiás Klára márványból készült díszkútja a Szent László parkban kapott helyet. A kutat magyar szentek (Szt. István, László, Imre, Erzsébet, Kinga és Margit) tűzzománc képei díszítik. Átadására 2000 szeptemberében került sor.

 

 

 

 

 








Erzsébet

Szintén a Szent László parkban, a fürdő előtt láthatjuk Kligl Sándor szobrászművész Erzsébet elnevezésű szobrát. 2006-ban készült, s örök emléket állít a nőknek és az életet adó víznek. Az eredetileg kétalakos műalkotás 2010. június 30-án bővült két gyermekalakkal.

 

 

 

 









Szent László

2007-ben készítette Serban Bonaventura szobrász

A Szent László szobor a római katolikus Szent László templom kertjében helyezkedik el.

 

 

 

 

 

 








Országzászló

Mórahalom Város Önkormányzata az 1920. június 4-én aláírt trianoni békediktátum 90. évfordulójáról ünnepélyes Országzászló-emlékmű avatással és keresztállítással emlékezett.

Az emlékmű Máté István szobrászművész alkotása. (2010-ben) A talapzatot a mórahalmi székhelyű Palásti Bt. készítette.

 

 

 

 

 



Testvértelepülések fája

2004. július 10-én a homokháti fesztivál programján belül került átadásra a Testvértelepülések fája, amely a Szent László parkban került elhelyezésre. A mívesen faragott alkotás Szász Gyula zákányszéki fafaragó munkája.

 

 

 

 

 

 






A recski áldozatok emlékköve

A recski tábor fölszabadulásának 50. évfordulójának évében, 2003-ban a templomkertben adták át a Recski áldozatok emlékkövét, melynek alkotója moldvai Klézsén élő Serban Bunaventura.

A márványtömbből faragott emlékkő felső részére RECSK van bevésve. Alatta a recski áldozatok nevei olvashatók, mely folytatódik az emlékkő hátoldalán. Az emlékkő jobb oldalán a magyar címer kapott helyet.

 

 

 

 

Petőfi Sándor

A költő és forradalmár mészkő mellszobrát a Millenniumi sétány és a Petőfi Sándor utca találkozásánál kialakított parkban állították fel 2006-ban.

 

A szobor Serban Bonaventura alkotása.

 

 

 

 

 

 

A gondviselés angyala

Az emlékművet Mórahalom Önkormányzata állíttatta az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 50. évfordulója alkalmából 2006-ban. A Szent László Parkban került elhelyezésre. A szobor 110 cm magas, 90 cm átmérőjű, és 240 cs magas nyolcszögletű gránit oszlopon van. Készítője: Lantos Györgyi.

 

 

 

 

 

 




Anya gyermekkel

A mészkőből készült Anya gyermekkel szobor Mészáros Mihály alkotása 1971-ből. A szoborkompozíció a szakrendelő előtt található.

 

 

 

 

 






1. világháborús és 56-os emlékmű

A II. világháborús és egyben 56-os emlékmű az október 23-i koszorúzások helyszíne. A Szent László parkban, az I. világháborús emlékmű közelében találjuk meg. Az emlékművet Fritz Mihály szegedi szobrászművész készítette, és 1998-ban került sor a felavatására.








 

 

 

 

 

Férfifej

Polyák Ferenc fafaragó Férfifej című alkotása a Szent László park belső, fürdő melletti részén található. Átadására 1977. november 7-én került sor.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyümölcsös lány

Kalmár Márton szegedi szobrászművész 1986-os alkotása a Colosseum Hotel előtt áll.

 





 

 

 

 

 

 

Klebelsberg Kunó

Az Aranyszöm Rendezvényház előtt található mellszobrot 2003-ban Kalmár Márton szegedi szobrászművész készítette Klebelsberg Kunó a két világháború közti korszak jeles kultuszminisztere, a tanyai iskolarendszer megalkotója, iskolaépítő, reformer emlékére.