Aki Röszke felé iparkodik Mórahalomról, az biztosan rálel a város határában az út két oldalán elhelyezkedő nagy csarnok-épületekre, és az azokat körülölelő tágas udvarokra, terekre. Itt helyezkedik el Mórahalom – 1997 óta államilag is elismert – ipari parkja, hivatalos nevén: Homokhát Térségi Agrár-Ipari Tudományos és Technológiai Park. Már az elnevezés is sejteti, hogy az Ipari Park igyekszik a kor igényeivel lépést tartani, ebből fakadóan nyitott az újszerű iparágak irányába is.

De mit jelent az, hogy ipar, és hogy jön ide az, hogy park?

Az ipar – egyszerűen szólva – a gyárakat, üzemeket jelenti, és olyan munkát, tevékenységet, ahol létrehoznak, gyártanak valamit, vagy feldolgoznak valamit. Parknak azért hívjuk, mert egy nagyobb, összefüggő területen biztosítanak helyet több különböző üzemnek, vállalkozásnak.

Mivel Mórahalom lakosságának igen nagy része igyekszik a mezőgazdaságból megélni, ezért a mi ipari parkunk főként olyan üzemeket próbál ebben a parkban letelepíteni, amelyek a mezőgazdasági termékeknek a feldolgozásával foglalkoznak. De persze ezen kívül is szívesen fogad betelepülő vállalkozásokat, főként a könnyűipar területéről.

Miért jó ez nekünk?

Egyrészt segíti az itt élő gazdálkodókat a földjeiken termesztett zöldség és gyümölcsfélék eladásában, feldolgozásában, másrészt a megnyíló üzemek helyi embereket tudnak foglalkoztatni, ami új munkahelyeket jelent, harmadrészt pedig a város maga is örül az új partnereknek, akikkel kölcsönösen segíthetik egymást. Annak érdekében, hogy a Park minél professzionálisabb és vonzóbb a legyen a vállalkozók számára, 2008 és 2010 között jelentős méretű infrastrukturális fejlesztésen esett át. Ezeknek a fejlesztéseknek az alapvető céljai között helyezkedett el a társadalmi jólét javítása, a környezet és természetvédelemhez való hozzá járulás, így a fenntartható fejlődés fontos szempontként jelent meg.

            A betelepült vállalkozások profiljai alapvetően illeszkednek a térségbeli körülményekhez és igényekhez, így találhatunk közöttük: mezőgazdasági, biotechnológiai, informatikai fejlesztéssel foglalkozót, de természetesen az idegenforgalom és turizmus, a közös infrastrukturális beruházások, a feldolgozóipar és a megújuló energiaforrások vállalkozó képviselői is jelen vannak a folyamatosan bővülő Ipari Park területén.

A TALLÉROS KALAP

Mátyás király Gömörben című regénk szerint Mátyás azt mondta az uraknak: „Lássátok, elgondoltam már én sokszor, mi minden tudománya van az együgyű parasztnak. Tudja, mikor kell szántani, mikor kell vetni, mikor kell aratni. Megőrli a föld termésit, kenyeret süt belőle. Tudja, mire jó a mezőnek füve, virágja. Tudja a csillagok járását, idő fordulását. Érti az állattal való bánást.”

No, csak arra akarok kilyukadni, hogy bizony ez komoly mesterség, amihez szintúgy érteni kell, mint akármelyik másikhoz. S Mórahalom környékén mindig gazdálkodással – állattartással és növénytermesztéssel foglalkoztak az emberek, s ebből éltek meg. Ez a környék, ez a talaj bizony nem könnyítette meg soha ezt a sorsot.

Az alapvető terménye a gabona volt, főleg rozsot, búzát, árpát, zabot és kölest vetettek. A homokon a rozs terem meg a legjobban. Búzát csak a laposabb területekre vetettek. A rozsot korán elvetették, úgy tartották, hogy annak Kisasszonyra (szeptember 8.) zöldellni kell. A búzát és az árpát is ősszel vetették, úgy, hogy Mindenszentek napjára ki legyen kelve, hogy „mög bírjon talpani”.

Általában vetés előtt a szemet kimagolták magolóval, hogy a konkoly és a darabszemek ne kerüljenek a vetőmagba. Túl korán nem volt jó vetni, mert télire a gabona szára nagyon megerősödött és a hó alatt összerothadt. A kései vetés pedig könnyen kifagyhatott. A fagyra különösen az árpa érzékeny. Ha ólmos eső esett, akkor a vetést birkákkal járatták meg vagy megboronálták, hogy „ne fulljon be”, kapjon levegőt.

A megerősödött gabonát tavasszal Szent Józsefig legeltették. Ezután már szárba szökken, a kalász hasban van, tilos legeltetni, mert „zsákbul öszik a jószág”: tehát kárt csinál. A zabot tavasszal, március végétől április közepéig vetették. Tavaszi árpát ritkán vetettek.

Búzaszentelőre (április 25.) a gabona kalászba ereszködött. Elmentek a templomba, vittek egy marék rozsbúza-kalászt, amit a pap megszentelt. A szentelt kalászokat az asztalra, vázába tették. A hiedelem szerint védte a házat a villámcsapástól és gyógyításra is használták.

Szent Antal (június 13.) után kezdődött az aratás. Először az árpát, rozsbúzát, végül a tisztabúzát vágták.

Móradomb és környékének gazdálkodását Bokor István vizsgálta a 30-as években. Kimutatása szerint a szántóterület termények szerinti megoszlása az örökföldeken a következő volt.

A homoktalaj sok trágyát igényel. A legtöbbet a búza és a paprika alá szórtak. A kukoricát — hogy kevesebb trágya kelljen — fészkelték. Minden harmadik magházba vetették, ez adta a sortávolságot. A leendő bokrok helyét — egymástól két kislépés távolságra — kapával kivágták. Ebbe egy-egy marék trágyát dobtak, melyet a rakásból kiskosárral hordtak szét. Ez igen nehéz munka volt, különösen, ha holdszámra kellett csinálni. A trágyára kevés földet rúgtak, arra dobtak 5—6 szem kukoricát, majd a többi földdel a szemeket betemették.

Minden hetedik sorba, egymástól 5—6 lépés távolságra tököt, vagy babot vetettek.

A babot már korábban fölszedték. Derékra kötött zsákra rakták hajnalban, hogy puhább legyen, ne pörögjön ki a mag. Véllával csépelték ki, majd kiszelelték. A babszalmát a birkákkal etették meg.

Októberben hangos volt a határ a kukoricatörő bandák zajától. A csőről a csuhét hasító segítségével húzták le. A megfosztott csöveket rakásra hányták. Az elmaradott, zöld — csindri-bindri — csöveket nem fosztották meg.

A hatvanas évek második felétől mind több műtrágyát használtak, amely feleslegessé tette a gyengébb területeken is a fészkelést. Az új fajtákat már sűrűbbre kellett vetni és ezt vetőgéppel is el lehetett végezni. A gyomirtószerek elterjedésével már elég az ekekapázás, esetleg egyszer kelés után kiritkítják. A vegyszeres gyomirtás miatt nem lehet a kukoricába babot, tököt vetni. így ezeket ma már önálló táblába vetik.

A krumpli vetésterülete ugyan elmaradt a kukorica mögött, jelentősége azonban nem kisebb. Fontos szerepe volt a család ellátásában, de takarmányként is használták. Piacra csak jó termés esetén jutott. A krumplinak szánt földet jól megtrágyázták és barázdára kapálták, azaz fordították. Télen vagy kora tavasszal végezték, a föld fagyásától függően.

Elsősorban az ótott rózsa és a gülbaba fajtákat termesztették. A 30-as évek közepétől terjedt el a tarlókrumpli. Árpa- vagy búzaföldbe vetették. A búza általában a paprika helyére került. A jobb földben a krumpli is megélt. A tarlót aratás után mélyen megszántották és sarokkal, barázdára bevetették. Négy-ötszáz szögölet vetettek, ebből lett a vetőmagnak való, mivel ez nem fonnyadt meg tavaszig. Vetéskor a nagyja vetőmagot eldarabolták két-három szemre. A tavaszi krumplit kapával vetették. A második kapáláskor föltöltötték, kézzel vagy ekekapával. Amikor az újkrumpli már tyúktojás nagyságú volt, az asszonyok tojózták, ételhez ástak néhány szemet onnan, ahol már a földet megrepesztette. A burgonyabogár az ötvenes évek végén jelent meg. Azonnal jelenteni kellett a növényvédő állomásnak és díjtalanul lepermetezték. Gyerekekkel is szedették, de a megfelelő vegyszerek hiánya miatt nem tudtak ellene eredményesen védekezni. A krumplit ősszel ásták, amikor a szára már elmaradt. A férfiak kapával fölvágták, az asszonyok pedig kosarakba szedték. Az apraját kiválogatták, ezt a jószágoknak főzték meg később, a többit pedig elvermelték. 

A hatvanas évekre az új fajták teljesen kiszorították a hagyományos fajtákat. Ezek — Kondor, Kleopátra, Deziré — nagyobb termést biztosítottak. A Kleopátra korai fajta, melyet kitűnően lehet fólia alatt is termeszteni. A hetvenes évektől kezdve — a jobb értékesítési lehetőség és a nagyobb haszon reményében — egyre többen foglalkoznak fóliás krumplival. A vetőmagot már januárban egysoros ládákban kezdik csíráztatni, hogy a földbe kerülve, minél hamarabb kikeljen. A fóliákat nem fűtik, így az erősebb korai fagyok késleltethetik a szedést. A korai krumplit általában nem tojózzák, értékesítéskor az egész sátrat fölássák és nagyság szerint szétválogatják, majd megmossák.

Nagy fejlődésen ment keresztül a szabadföldi termelés is. A legtöbb helyen később már géppel vetettek, gyomirtózták és ekekapával vagy traktor vontatta töltőkapával töltötték fel. Fontossá vált, hogy a sorok egyenesek —, és egyenlő távolságra legyenek, mivel a krumplirázó vagy a krumpliásó gép csak így tudott hatékony munkát végezni. A magángazdaságokban szívesebben használták a krumlirázó gépet, mert a mag nem ütődött meg, jobban tárolható maradt.

„Sok köcsög sok tejet, sok tej sok tehenet jelent. Asszonyi ésszel megy ez, mert a komoly emberi tudomány a jószág számát nem a köcsögökből ítéli meg, hanem abból, hogy hány boglya van eltéve télire a tanya háta mögött” — írta Tömörkény István.13

A széna a jószágok takarmányozásában alapvető jelentőséggel bírt. Vigyáztak rá, számoltak vele, ami nem fogyott el, azt nem adták el, — „eláll, jó lesz jövőre, hátha az idén nem teröm”. Akinek kevés kaszálója volt, fogott harmadából, negyedéből. Nagyobb semlyéke volt Királyhalmon Uras Imrisnek, Balogoknak. A legnagyobb kaszálók a Madarászta környékén a Csipak-semlyéken, Tanaszi-semlyéken, a Baromjárásban, Nagyszéksós és Kisszéksós-tó környékén voltak.

A legjobb fű az érszeleken volt. Sokfelé sásos, békarokkás, tökleveles volt a fű. Ezt a jószágok kevésbé szerették. A tehetősebb gazdák a kaszásokat a piacon fogadták. A napszám a harmincas években 80 fillértől 1 pengőig volt. A kaszálást napfőkött előtt (napfelkelte előtt) el kellett kezdeni. Szégyen volt, ha valaki elkésett, általában másnap már meg sem fogadták. A jó kaszást megbecsülték, magasabb bért kapott és sokfelé hívták. A kaszálás tudománya a kasza kiválasztással kezdődött. Vásárláskor idősebb embert hívtak el választani.

A paraszti gazdaságok működése a takarmánytermelés és a jószágtartás egyensúlyán alapult. Biztosította az önellátást és a folyamatosságot. Nagyságát a földterület nagysága és minősége határozta meg. A termés a trágya mennyiségétől függött. A nagyobb gazdaságok — amelyek részeseket fogadtak, napszámosokat alkalmaztak — bevételeik jelentős részét a jószágtartásból szerezték.

Nem tudom, tudod-e, hogy milyen malma van ma Mórahalomnak? A Rozsmalom Kft. tulajdonában lévő gőzmalom a Röszkei úton van, a könyvtár mellett. De régebben volt még jó pár másik malom is, igaz, hogy csak szélmalmok. Miben más ez, és miért volt kényelmetlenebb a szélmalom?

Először is, a szélmalom csak akkor működik, ha van szél. Ezzel ellentétben, az ipari forradalom következtében megjelent és elterjedt gőzmalom működtetéséhez nem kellett más, mint szén. Egy zárójeles gondolat erejéig érdemes azt is megemlíteni, hogy a gőzmalmok elterjedése párhuzamban volt a vasútvonalak kiépítésével, hiszen a szenet így szállították. De ami még kényelmetlen volt az asszonyok számára, az az volt, hogy a szélmalmok egybe őröltek, a lisztben ott volt a korpa is, és ezt bizony kenyérsütés előtt szitálni kellett. Ezt nevezték „paraszt” őrlésnek. A gőzmalmok ezzel szemben már tiszta lisztet őröltek, sőt mi több, a magyar liszt világszinten kiemelkedő volt, erről tanúskodik, hogy az 1862-es londoni kiállításon első helyezést ért nyert el.

Kérdezhetnéd, hogy akkor miért őröltettek szélmalmokkal? A válaszom az, hogy nem volt más lehetőség. Ugyanis annak idején a 19. század végén s századfordulón csak Szegeden, Kiskundorozsmán, és Horgoson voltak gőzmalmok. Ezek messze voltak és sokszor hosszú várakozással járt az őröltetés, mert mindenki ezekbe a gőzmalmokba járt, és ráadásul egyszerre akarták megőröltetni az egész télire való lisztet. No, ezért fanyalodtak rá a szélmalmokra.

A múlt század végi feljegyzések szerint Mórahalmon és környékén nagyjából 10 szélmalom működött. Szécsy György az alábbiak szerint gyűjtötte össze a területen ismert malmokat: A tanasziföld déli csücskében volt a Dobó András-féle malom, a madarásztói iskola mellett a Sőregi, a horgos-ásotthalmi út mentén az Oltványi-féle, („Vörösmalomként” emlegették) a zsámboki soron a Zsámboki-féle, a Móradomb környékén a másik Dobó-féle. Ezt az 1920-as években bontották le. A közelében volt a Babarczi-féle malom, a királyhalmi iskola mellett a Wolford-féle.

Még az első világháború előtt, az 1900-as évek elején nyílt meg az alsóközponti gőzmalom, amelyről érdemes tudni, hogy – ugyan magántulajdonban, de – még ma is rendeltetése szerint működik Mórahalmon. Ugyanakkor a gőzmalom térnyerése egy fontos technikai váltást eredményezett, ami az jelentette, hogy a korábban elterjedt szélmalom jelentősége egyre inkább leértékelődött. Ez a folyamat ahhoz vezetett, hogy végső soron leáldozott a szélmalmok kora. A szélmalmok eltűnése visszafordíthatatlanná vált, előbb csak a vitorláikról szedték le a vásznat, majd egyre inkább elkezdtek megrogyni.  Az épületek pedig szó szerint semmivé váltak, mivel egyrészről a vályogból készített falakat lebontották és újra felhasználták, mint építőanyagot, másrészről pedig az idő sem épp kedvezett a gondozatlan vályogépítményeknek.

Helytörténeti vonatkozásban fontos kitérni arra is, hogy az 1907-ben megnyílt alsóközponti gőzmalom a Gerle család tulajdonában állott. Építtetője Dr. Gerle Imre ügyvéd volt. Egyébként ekkor kezdte meg a működését a királyhalmi Wolford-féle gőzmalom is. Fontos előrelépés volt, hogy ezekben a malmokban már a vevői igények szerint történt az őrlés, ez azt is jelentette, hogy jobb minőségű lisztféléket tudtak előállítani.

A kisvasút

A Szegedet és a környező tanyavilágot összekötő kisvasút gondolata már a dualizmus korában (pontosabban az 1870-es években) felmerült, az alsótanyasiak ugyanis lovas kocsin utazva 6-8 óra alatt értek a városba. Szorgalmazták is a vasút megépítését, de az pénzhiány és egyéb politikai okok, később az első világháború és Trianon miatt elmaradt. A két világháború közötti időszak békésebb állomása volt az 1920-as évek második fele, amely mérföldkőnek tekinthető a kisvasút történetében is, hiszen 1927. február 1-jén nyitották meg azt a közlekedési vonalat, amelyet akkor még „madzagvasútként” emlegettek. A vonat induló állomása Szegeden a mai Roosevelt térnél volt, ahol régen piac működött és a teherkocsikból közvetlenül árulták a terményeket a tanyasiak. A vidéki emberek számára nagy előrelépés volt ez, hiszen sokkal könnyebben és gyorsabban tudták behozni az áruikat a szegedi piacra, s nem utolsó sorban, a munkába járás szempontjából is nagyon hasznos volt.

A vasútvonal Kunhalomnál Y alakban elágazott és két végállomása volt: az egyik a Várostanya (a mai Ásotthalom), míg a másik Pusztamérges volt. A 40km/óra sebességre is képes, MÁV által gyártott dízel-villamos mozdonyok nemzetközi szinten is megállták a helyüket, a személykocsikban pedig 20 ülőhely és 14 állóhely volt. Ez akkoriban különleges volt, a mozdonymotor az 1929-es barcelonai világkiállításon első díjat is nyert.

1950-ben Szegeden megszüntették a Roosevelt téri állomást és vele együtt a piacot, maradt a Marx téri piac, ahová a vonattal közlekedők az állomásról nehezen jutottak el. Ez azt jelenti, hogy az embereknek át kellett szállnia, ezért csökkent a járatok forgalma. Ezzel egy időben az ’50-es, ’60-as években jócskán megnőtt azoknak a száma, akik munkába és iskolába is vonattal jártak, amelyet már közel sem tudott kielégíteni a kisvasút lehetőségei.

Ennek orvoslására 1960 tavaszán (Szeged-Ásotthalom között) már önálló autóbuszjáratokat indítottak, így egyre inkább csökkeni kezdett a kisvasút jelentősége – tudjuk meg Engi József leírásából.

Ahogy láthatjuk, az 1960-as évekre a kisvasút szerepe és jelentősége egyre inkább leértékelődött, s ezt csak tetézte, hogy a pálya is egyre rosszabb állapotba került. Az elavult pályát nem korszerűsítették, nem fejlesztették, már nem volt versenyképes, aminek következtében 1975 augusztusában a kisvasút forgalmát teljesen be is szüntették. Innentől kezdve a térség forgalmának a biztosítását a Volán vette át. Ugyan a kisvasút megszüntetése ellen komolyabb mozgalmak szerveződtek, de voltak olyan célok is, hogy legalább az egyik vonala maradjon meg, viszont ezek a próbálkozások nem értek célba. Hogyha röviden össze akarjuk foglalni a kisvasút történeti jelentőségét, akkor a következő sorokkal kell zárnunk: „A tanyavilág, amit a megszüntetett kisvasút összekötött a várossal [Szegeddel], hatalmas fejlődésen ment keresztül. A virágzó községek mellett Mórahalom már városi rangra emelkedett. Mindehhez talán hozzájárult a lassan feledésbe menő kisvasút is…”

Egy közösségről sokat elmond, hogy hogyan bánik az idősekkel. Mennyire figyel oda rájuk, mit tesz értük. Ez családon belül is megfigyelhető, de ha a város, vagy a járás, esetleg a megye teszi ezt szervezett keretek között, akkor a felnőttek azt mondják erre, hogy szociális ellátást nyújtanak az idősek számára.

Milyen szociális ellátásokra gondolhatunk, amit kifejezetten a számukra biztosítanak? Például az ebéd házhozszállítása. Vagy a bevásárlás, gyógyszerek beszerzése. De szociális ellátás az is, ha egy idős ember már nem képes otthon ellátni magát, és idősek otthonába kerül, ahol gondoskodnak róla.

Mórahalmon jelenleg két olyan szervezet, intézmény van, akik ezen a területen dolgoznak: a gondozási központ, és az idősek otthona. A legszembetűnőbb különbség köztük az, hogy az egyik bentlakásos intézmény, a másik csak nappali ellátást biztosít.

Gondozási Központ

Az intézmény napjainkban már a Homokháti Szociális Központ Mórahalmi Tagintézménye, bár – az 1989-es létrehozásától kezdve – sokáig önálló intézményként látta el feladatát. Nem csak az idősek ellátása a feladata, hanem más szociális segítőmunkák végzése is, mint például a családsegítő és a gyermekjóléti szolgáltatás biztosítása is, de itt most ezekről nem szólunk. A szolgáltatások az igénylő lakókörnyezetében valósulnak meg, ennek az a lényege, hogy az érintettek úgy részesülhessenek segítségben, hogy eközben megtarthatják a saját, önálló életvitelüket.

A legfőbb érték itt az ember – mondják a gondozási központ dolgozói, és ez nem csak szlogen. Valóban mindent megtesznek a rájuk számító idős emberekért. Ennek része a nappali ellátás, a házi segítségnyújtás, a szükséghelyzetben használatos jelzőrendszeres házi segítségnyújtás, az étkezés és a tanyagondnoki szolgálat is. A Gondozási Központ épületében működő Idősek Klubja nappali ellátás kereti között biztosít lehetőséget arra, hogy a rászorulók oda bemenjenek, egymással találkozzanak, közös programokon vegyenek részt, és esetenként az alapvető higiéniai tevékenységet is elvégezzék. A Klub hétköznaponként tart nyitva, a különféle rendezvényeik megvalósításában pedig jelentős támaszuk az évente megrendezésre kerülő Jótékonysági Bál. A házi segítségnyújtás azt jelenti, hogy az időseknek otthonaikban segítenek a tisztálkodásban, környezetük rendben tartásában, gyógyszereik és egyéb vásárolnivalóik beszerzésében. Ebben a munkában nincsen megállás, folyamatosan, és állandóan kell végezni. A házi segítségnyújtás szolgáltatása ingyenes, de 60 percet meghaladóan némi anyagi ráfordítással vehető igénybe.

Idősek Otthona

A Csongrád Megyei Önkormányzat Idősek Otthonaként ismert épület nagy múlttal rendelkezik, hiszen a 19. század végén építették. A városi fürdő mellett található mai Idősek Otthona története során számos szerepkört töltött be, így volt laktanya, átképző és kisegítő intézet helyszíne is. Olyan személyeket ápolását, gondozását végzik, akik a nyugdíjkorhatárt már betöltötték, ugyanakkor nem képesek önmaguk ellátására.

Az Otthon dolgozói arra törekednek, hogy békés, harmonikus környezetben, nyugodt légkörben olyan tevékenységeket biztosítsanak a náluk lakóknak, ami érdekli őket, megfelel koruknak, szellemi és egészségi állapotuknak. A környezet szempontjából fontos, hogy virágokkal díszitett, parkos körülmények között élnek a bentlakók. Fontos, hogy az intézmény lakói ne szakadjanak el a külvilágtól, ezért szerveznek számukra olyan programokat, ahol a város más intézményeivel működnek együtt: meghívják az óvodásokat, iskolásokat és látogatják is őket, ahogy a város különböző közösségi tereit.

Sokféle ember lakik itt együtt. Az otthon dolgozói nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy ez az együttélés minél természetesebb legyen, és kölcsönös tisztelet maradjon a lakók között, valamint a lakók és a dolgozók között. Ehhez járul hozzá az is, hogy a dolgozók szem előtt tartják az egyéni szükségleteket, így minden bentlakóval személyre szabottan tudnak foglalkozni. A Csongrád Megyei Napsugár Otthon Mórahalmi Idősek Otthona jelenleg 100 férőhelyes befogadóképességgel rendelkezik.

Egészségügy – orvosok a múltban

Szeged városa az 1890-es években szervezte meg Alsóközponton a hatósági orvosi állást. Ekkor került sor néhány szülésznő (bába) alkalmazására is, akik felvételük előtt a szegedi bábaképzőben tanultak.

A tanyákon patika sehol sem volt; az orvosok a betegeket a legszükségesebb gyógyszerrel a házipatikájukból látták el, különleges gyógyszerért a legközelebbi faluba vagy városba kellett menniük. Sokszor mire gyógyszer megérkezett és a beteg hozzá juthatott volna, vagy meggyógyult vagy meghalt.

Ha gyermek született a szegényebb sorban élők az újszülöttet rongyokba bugyolálták, sok esetben a tápszert nem is ismerték – ha ismerték a patikákban leginkább hiánycikk volt. Az anya száraz zsemlét rágott össze cukorral, amit rongyokba csavart (ez volt a cuca) s ezt adta a síró gyermekének. De ez a jobbik eset volt. Néha előkerült a vízben leáztatott mákfej, amit a gyermekkel megitattak s ettől megbódult, hosszú időre elaludt. Ezt nevezték „mákonyozásnak”.

Hittek a „szemmel verésben”, vagyis abban, hogy a baba azért sír sokat, mert valaki megverte szemmel; s hittek a „fáslizásban” is, amikor úgy összeszorították a kicsi kezét, lábait egy dunnába hogy z moccanni sem tudott – hátha megnyugszik.

Nem csoda, hogy a tanyákon nagy volt a csecsemő halálozás. A rossz, egészségtelen lakásviszonyok és az élelmiszerek hiánya évről évre fokozódott, csak a védőnők hálózatának kiépítésével állt be néminemű változás. A védőnők állami támogatással tápszert , cukrot, tejet, babakelengyéket szereztek, tanácsokat adtak a szülőknek és fokozódott a családvédelem. 1962-ben Mórahalmon 118 gyermek született és egy sem halt meg. Az anyakönyvi hivatalt Szeged III. kerületi hivatalaként 1895. október 1-jén állították fel, 1950 január 1-jén lett önálló.

Szeged – Alsóközponton – 1950-től Mórahalom – számos orvos gyógyította a betegeket. A közelmúlt orvosai még sokak által felidézhetők, de a régebbiekre már csak az idősebbek emlékeznek, a legrégebbiekre pedig már ők sem. Csak hallomásból emlegetnek egy – egy orvos történetet, amelyet szüleiktől hallottak gyermekkorukban.

A mai idősebb korúak mondják, hogy szüleik sokat emlegettek bizonyos Oláh doktort, aki az első világháború után hosszú ideig itt dolgozott Szeged – Alsóközponton. Azt mondták, hogy sok mindenhez értett, még lábamputációt is végzett helyben, egy itt élő orosz hadifoglyon.

A harmincas évek elején néhány évig Dr. Papp Sándor is gyógyított a községben, aki utána a Feketeszéli orvos lakásba költözött és ott folytatta munkáját. Mórahalomról is sokáig eljártak hozzá a betegek, még az ötvenes években is. Hívásra házhoz is eljött, de kocsit kellett küldeni érte, mert mozgáskorlátozottsága miatt nem bírt motorkerékpárt használni.

Dr. Mészáros Ferenc is a harmincas években élt és dolgozott itt. Szüleink ismerték és sokszor emlegették Mészáros doktort, aki már abban az orvos lakásban rendelt, amelyben most a bölcsőde működik. Családja is itt lakott, egy leánya és egy fia volt. A visszaemlékezők szerint innen Bács – Kiskun megyébe költöztek el.

Dr. Krizsa Ferenc követte Mészáros doktort a faluban. A mai Tüdőgondozó épületében volt a rendelője. Innen Csorvára távozott családjával együtt, majd Lengyelkápolnán (ma Zákányszék) töltött hosszabb időt. Egy fia és egy lánya volt, mindketten orvosnak tanultak és Szegeden élnek.

Dr. Wehli Béla ugyancsak a harmincas években került Szeged – Alsóközpontra. Először a falu szélén, az útász házon túl bérelt egy házat, ott lakott családjával együtt és ott volt a rendelője is. Később beköltöztek a faluba. Nagy tudású, jó orvosnak tartották. Eredményesen gyógyította a tüdőbetegeket is, ezért más vidékről is sokan felkeresték. Rendelkezett röntgen – készülékkel is. A II. világháború idején behívták munkaszolgálatra. Az oroszországi frontra került, ahonnan nem tért haza.

Dr. Matusovits Leó a harmincas évek végétől 1950-ig praktizált Szeged – Alsóközponton. Általános orvosi teendői mellett az iskolaorvosi feladatot is ellátta. Rendszeresen tartott az iskolában egészségügyi szűrővizsgálatokat és kezeléseket. Fogorvoslással is foglalkozott. Jó fogásznak tartották. Abban az időben nem Szegedre jártak fogorvoshoz az emberek, hanem hozzá. Matusovits doktor magas, szikár, katonás ember volt. Határozott stílusban beszélt a betegekkel, de nem volt barátságtalan. Azt mondták róla, hogy korábban katonaorvos volt, onnan van a kissé fegyelmező, katonás modor. A falu sajnálta, amikor elment Mórahalomról. Ismeretünk szerint Ajka városban élt de Szegeden temették el a családi sírhelyre, 98 éves korában.

Dr. Literáthy Elek az 1940-es évek elején került a községbe. Idősebb, jóságos doktor bácsi volt. Családjával együtt a már említett orvos lakásban lakott. A háború után közvetlenül igen mostoha körülmények között dolgozhatott. Fűtetlen rendelő, hiányzó gyógyszerek és hiányos gyógyászati eszközök nehezítették a munkát. Pályájának súlyos betegsége, majd a halál vetett véget. A lakosság nagy részvéte mellett, itt temették el 1949-ben.

Dr. Pap Károly a negyvenes évek végén Csorváról (ma Ruzsa) jött Szeged – Alsóközpontra. Az itt töltött évtizedek alatt összeforrt a lakossággal. Fáradhatatlan és lelkiismeretes orvos volt. Sok évig egyedül látta el az egész települést, csak 1962-ben kapott Mórahalom második körzeti orvosi állást. Motorbiciklin járta a tanyavilágot. A rendelés után teljesítette a házhoz hívásokat, minden esetben odaért a beteghez, ha hívták. Szülész – nőgyógyász orvosként ellátta az anya- és csecsemővédelmi tanácsadást, és vezette a szülőotthont, annak fennállása alatt. Sok egészségügyi ismeretterjesztő előadást, betegápolási tanfolyamot tartott belterületen és a tanyai iskoláknál.

Rendkívül egyenes, szókimondó, jó humorú ember volt.

Dr. Fodor Szilárd 1962-től, 1989-ig volt Mórahalmon körzeti orvos. Fiatalon került az újonnan szervezett második orvosi körzetbe és 27 év után innen vonult nyugdíjba. A körzeti orvosi munkája mellett a helyi bölcsődének is orvosa volt, amíg főállású gyermekgyógyász nem került a községbe.

Szelíd, békés természetű, udvarias ember volt. Úgy emlegették, hogy “Szilárd doktor úr”, a keresztnevén, közvetlenül. Munkatársaival, orvos kollégájával mindvégig jó kapcsolatot tartott. Betegei emlegetik, hogy különös képessége volt az injekció beadásához. Fájdalommentesen, észrevétlenül tudta beoltani a betegeket. Amikor az egészségház felépült 1973-ban, családja is Mórahalomra költözött a szolgálati lakásba. Nyugdíjba vonulása után Szegeden munkahely várta, a városi egészségügyben még évekig dolgozott helyettes körzeti orvosként. Felesége Dr. Novák Alexandra gyógyszerész, Szegeden megalapította a Vasas Szent Péter Gyógyszertárat.

Dr. Pauli Szilárd néhány évig dolgozott Mórahalmon. A fejlesztésként indult harmadik körzet orvosa volt 1993-ig.

A szakorvosi ellátás a tüdőgyógyászattal kezdődött el a községünkben.

Dr. Leitner Margit volt az első tüdőgyógyász szakorvos Mórahalmon az 1930-as években. A II. világháború idején a bombázások elől a mórahalmi határőr laktanyába menekítették a szegedi II. kórház belgyógyászati osztályát. Vele együtt jött Leitner doktornő is, és a háború után is itt maradt. Eleinte a laktanyában, később a mai tüdőgondozó épületében volt a rendelője. Elbűvölően kedves modora, mosolygó kék szeme és nagy türelme megnyugtatóan hatott a betegekre. Később – 1956 elején – családjával Szegedre költözött és a kiskundorozsmai TBC Gondozó Intézet orvosa lett.

Dr. Rózsa József a deszki Tüdőszanatóriumból 1956-ban került a mórahalmi TBC Gondozó Intézetbe. Döntő szerepe volt abban, hogy a megüresedett határőrlaktanya épületében létrejött a TBC-s Átképzős Szociális Otthon, amelynek megszervezője, alapítója és orvosa volt. Ebben a megyei intézetben 1957-től női szabó, cipész, asztalos, lakatos és villanyszerelő szakmát tanulhattak a gyógyult fiatalok, esélyhez jutva az önálló élethez, önmaguk fenntartásához. Amikor elfogytak az átképzésre váró fiatalok, az intézet idős emberek otthonává alakult át és ma is így működik. 1972-ben a Csongrád megyei Tanács Egészségügyi Osztályának vezetőjévé nevezték ki – az a megyei tiszti főorvosi munkakör volt akkor. A megyei szolgálat szükségessé tette, hogy Szegedre költözzenek, 1999-ben halt meg.

Dr. Varga Julianna 1972. január 1-től volt a TBC Gondozó Intézet szakorvosa. Lelkiismeretes jó orvos volt. Nemcsak a betegséget gyógyította, hanem a beteg családjának gondjait – bajait is igyekezett orvosolni. Sokszor eljárt intézményeknél, hivataloknál egy – egy súlyos helyzet megoldása érdekében, ha a beteg gyógyulását ezzel segíteni lehetett. Később Szegeden a Városi Tüdőbeteg Gondozó Intézet vezetője lett, itt dolgozott nyugállományba vonulásáig.

Főállású gyermekgyógyász szakorvosi státuszt 1968-ban kapott Mórahalom község. Az évek során több gyermekorvos követte egymást. Az első gyermekorvos Dr. Miklósi Marianna volt, aki nem sok idő múlva férjhez ment és Szegeden kapott állást. Őt Dr. Katona Zoltán követte, aki később Kiskunhalason lett kórházi gyermekorvos, majd osztályvezető-főorvos. Dr. Szabó Ervin, majd utána Dr. Keresztes István szintén néhány évig gyógyítottak Mórahalmon. Ezt követően Dr. Nagy Aranka hosszabb ideig, majd Dr. Pogány Eszter néhány évig töltötte be a gyermekorvosi állást. A felsoroltak egyike sem kívánt letelepedni Mórahalmon. Jelenleg a gyermekorvosi állást Dr. Forgács Erika tölti be a szülők és gyermekek megelégedésére.

Dr. Dézsi Csaba 1972-től nemrég bekövetkezett haláláig gyógyított a településen.

Dr. Sebők Zsuzsanna 1989-től, Dr. Fehér Éva 1993-tól gyógyítja állandó jelleggel a betegeket. Ők helyettesítő orvosként ezt megelőzően is itt dolgoztak, és időközben le is telepedtek Mórahalmon. A működési körzet korábbi meghatározása ellenére a háziorvosok a betegek által szabadon választhatók.

A főállású orvosokon kívül meghatározott napokon a Móra Vital Kft-ben igénybe lehet venni a szakrendeléseket. Rendszeresek a különféle szűrővizsgálatok is. A fürdőből gyógyfürdő lett, jól felszerelt gyógytornateremmel, gyógytornászokkal. A lakosság jó egészségügyi ellátásának így minden feltétele adott.

Patika

A gyógyszertár nélkülözhetetlen feltétele a gyógyításnak, akár csak a jó gyógyszerész. Mórahalmon ma két gyógyszertár működik, és van gyógynövényes boltunk is.

Szeged – Alsóközponton az Apró család nevéhez fűződik a gyógyszertár létrehozása. Az első patikát az 1920-as években Apró Jenő alapította a mai Művelődési Ház elbontott épületrészében, amelyben később az OTP is működött. 1931-ban felépült az akkori Felszabadulás u. 24. számú ház és ide került át a gyógyszertár, amelyben Mészáros Imre és felesége Apró Borbála – Apró Jenő testvérhúga – voltak a gyógyszerészek és egyben tulajdonosok is. Szeged – Alsóközpont első patikája a “Páduai Szent Antal Gyógyszertár” nevet viselte. Mészáros Imre elhunyta után felesége vezette a gyógyszertárat az 1950-ben történt államosításig. Az államosítás után Mészáros Imrénét Ásotthalomra helyezték át, és Mórahalmon Dr. Keszthelyi Béla, Dr. Székács István, majd Bíró Tibor volt a gyógyszerész, amíg Mészáros Imréné 1957-ben vissza nem kerülhetett Mórahalomra. Rövid ideig dolgozhatott a maguk által alapított gyógyszertárban, mert hamarosan beteg lett és 1958-ban elhunyt. Leányuk Mészáros Magdolna iskolái elvégzése után ugyancsak a gyógyszertárban dolgozott nyugdíjba vonulásáig. Muskó Jenő 1958-ban vette át a gyógyszertár vezetését. Innen került át az 1973-ban felépült mai gyógyszertárba, ahol 1992-ig dolgozhatott. Betegsége és halála még aktív életkorban fosztotta meg hivatásától. Reá úgy emlékezik a lakosság, hogy mindig udvarias és szolgálatkész volt. Nem utasított és nem sértett meg soha senkit. Munkatársaival együtt kifogástalan jó közösségben, közmegelégedésre végezték munkájukat. Fia, Muskó Zsolt is a gyógyszerészi hivatást választotta.