A zene az kell

… mert körülölel, és nem veszünk majd el.

Ha van elég szív, az sokat segít, már úgysem adjuk fel.

Köztünk minden ember más, különös és sokfajta szokás.

De hogy éjjel mindenki álmodik, nagy bajt nem csinál hajnalig, 

ebben egyformák! „

 

Nálunk nagyon sokan szeretik a zenét, a dalt, és szerencsére van is lehetőségük rá, hogy műveljék. A Mórahalmi Alapfokú Művészeti Iskola – vagy ahogy közkedvelt rövidítése nevezi: MAMI – már általános iskolás korban kezdi a zenei nevelést és képzést sokféle tanszakon. De nem merül ki a dolog az oktatásban, sőt csak aztán jön a java!

 

A fúvószenekart ismerik és szeretik a településen. Népszerűségét köszönheti annak, hogy sok fiatal találja meg benne az önkifejezés módját, a közösség ereje pedig összekovácsolja a tagokat. Segítenek egymásnak, követik egymás civil életbeli eredményeit, szurkolnak sikereikért.

2014-ben ünnepelte 20 éves születésnapját az együttes. Nem csak azért vagyunk rá büszkék, mert szebbé teszik ünnepeinket itthon, hanem mert jó hírét viszik Mórahalomnak mindenfelé, ahová meghívást kapnak. Márpedig meghívások vannak bőven! Az ország különböző fesztiváljaira, és külföldről is érkeznek felkérések. Többször voltak már Vajdaságban, Erdélyben, Németországban, Lengyelországban, Olaszországban és Horvátországban, ahol fesztiválokon, találkozókon szép eredményeket érnek el.

Hazai sikerek közül néhány:

2002: IV. Csorvási Nemzetközi Fúvószenekari és Mazsorett Verseny – szakmai zsűri 1. hely

2010: Nemzetközi Fúvózenekrari Verseny Balatonföldvár – utánpótlás 2. hely; az ifjúsági zenekar pedig a 3. helyet érte el.

2002: a magyar Fúvózenei Szövetségtől „Koncert-fúvós” és „Show” kategóriában kiemelt arany minősítést kaptak.

2009: A Wasbe Kelet-Európai Fúvószenei Szövetség vezetőségének értékelése „B” kategóriában arany minősítés lett.

2013: az Utánpótlás zenekar „A”kategóriában szintén arany minősítést kapott.

 

A Fúvószenekar története

A város fúvószenekara már nem ma kezdte a pályafutását. Kisebb megszakításokkal 1942 óta működik, bár kezdetben még Leventezenekarként emlegették. A háború viszontagságai után 1945-től újjáalakult úttörőzenekarként, majd egy kisebb szünet következett.

1958 novemberében éledt fel a lelkesedés ismét a régi és új tagok visszatérésével és 1959 januárjától megkezdődtek a próbák. A lelkesedést látva a Községi Tanács anyagi támogatás mellett döntött, és jutott pénz a hangszerek javíttatására, valamint egyenruhák vásárlására. Akkor 26 fő alkotta a zenekart. Az újjáalakult zenekar első fellépésére 1959. április 4-én került sor; s elkezdődött fénykor. Igaz, csak 10 évig tartott, 1968-ig. Utána ismét szünet következett.

1993-ban izzott fel ismét a lelkesedés a zenekar feltámasztására, és 1994-ben alakult újjá szülői kezdeményezésre a jelenlegi „nagy” zenekar. Két évvel korábban indul ugyanis a zeneiskola, amelynek fő célja volt, hogy megfelelő keretet biztosítson a hangszeres zenei tanulmányok beindításához az érdeklődő gyerekek számára. A fúvós gyerekekből és a lelkes idősebb zenekari tagokból állt össze 1994-ben az első fúvószenekar.

A zenekar vezetője, karmestere 1994 óta Vastag István.

 

 

A mórahalmi Parasztkórus a torkával zenél – vagyis énekel. Ahogy a nevük is mutatja, repertoárjuk főként népzenei alkotásokból áll, de előadnak kórusműveket, és egyházi énekeket is.

Történetük a pávakör mozgalommal indult 1971-ben. Szájról szájra terjedt, hogy kórus alakul Mórahalmon, és akik tudták az ismerősükről, hogy szépen énekel, azt meghívták. Kezdetben még tizenévesek is szép számmal jelentkeztek. A mostani gárda főként a középkorosztályból és idősebbekből áll.

Ők is számos külföldi fellépésen, közös kiránduláson jártak, például Erdélyben és Ukrajnában, de idehaza is rendszeresen fellépnek.

Négy karnagy irányította eddig a kórust: Masa Gézáné, Kalmár Ferencné,Burkovics Ferenc és a jelenlegi vezető, Mócsán Mária. Többször nyertek arany minősítéseket, eredményeik közül az 1975-ben Mosonmagyaróváron elnyert különdíj az egyik legemlékezetesebb.