Ha dobban láb, dobban a szív

Néptáncosainkról

 

Ha az összetartó közösségekről van szó, ki ne felejtsük közülük a néptáncosainkat. A MAMI 1995 óta foglalkozik néptánc oktatással, és mára nyolc csoporttal büszkélkedhetnek. Eredményeik között sok mindent fel lehet sorolni (a létszám folyamatos növekedését, a széles repertoárt, a hagyományos helyi programokat, és a számtalan vendégszereplést), mégis ami igazán jól mutatja a nagyszerűségét a dolognak az, hogy a csoportok nem szűnnek meg azzal, hogy a gyerekek elhagyják az iskolát. Tovább járnak, tovább működnek, tovább ropják együtt, a tánc kedvéért, és a csapat kedvéért.

 

 

 

Repertoárunkban a magyar lakta területek szinte minden részéről szerepelnek táncok — a Dél-Dunántúlról, Rábaközből, Dél-Alföldről, Bácskából, Felső-Tisza vidékről, Moldvából, Székelyföldről és a Mezőségről.

 

 

 

 

 

A minden évben elmaradhatatlan, hagyományos programok: a táncházak, a karácsonyi kavalkád, a betlehemezés, az évadzáró gálaműsorok, a nyári kirándulások és táborok – mind a néptánchoz és a táncos közösséghez való ragaszkodást erősítik.

 

 

 

 

 

Csoportjaik állandó résztvevői a mórahalmi és a térségi rendezvényeknek, rangos megyei és országos néptánc találkozókon, fesztiválokon szerepelnek nagy sikerrel. Külföldi meghívásoknak eleget téve rendszeresen képviselik hazánkat a Vajdaságban, Erdélyben, Lengyelországban, Németországban, Svédországban, Macedóniában és Törökországban neves Nemzetközi Néptánc Fesztiválokon.

A csoportok művészeti vezetője, felkészítője: Csonka Attiláné

Koreográfusok: Ótott Zsolt és Nokta Gábor