Amit a bivalyokról tudni kell
Ez a szép nagy, fekete, erőteljes – és számomra kissé félelmetes – jószág ma rezervátumokban él Magyarországon, és részben turisztikai látványosságot jelent, de főként az eredeti természeti környezet fenntartásában játszanak fontos szerepet. De nem volt ez mindig így. A bivaly a paraszti kultúrában Mórahalmon és környékén a gazdaság mindennapos szereplője volt. Haszna elsősorban igaerejében rejlett, de tartása praktikus volt, hiszen minden része, teje, de a húsa és bőre is jól hasznosítható. A Mórahalmi krónika is említ személyes élményeket és kötődéseket feldolgozó történetet a bivalyok erejéről és makacsságáról.
Nem véletlen tehát, hogy hazánkban a bivalyt magyar-bivalyként, házi bivalyként emlegetik. A Kárpát-medencébe minden valószínűség szerint már a népvándorlások során, mint igavonó állat került.
A bivaly még a szürke marhánál is igénytelenebb állat, hiszen lelegeli a kákát, a nádat, a mocsári füveket és kimondottan szereti a nedves lápos területeket, gyorsan elterjedt a Kárpát-medence területén. Tej- és hústermelése mellett talán fontosabb volt hajdanán igaereje, s ezt bizonyítja, hogy a gépesítést követően állománya Magyarország mai területén igen lecsökkent. A jelenlegi országos állomány 1500 körüli, ami a történelmi Magyarország egykori bivaly-populációjának kicsiny töredéke. A hazai bivalyállomány a törvényileg védett őshonos állataink közé tartozik.
A dél-alföldi régió első bivalyrezervátumát 2008-ban hozták létre, Mórahalom határában. A negyvenöt fiatal állattól azt várták – 15 anyaállat és 30 növendék -, hogy segítenek megtisztítani a nádtól a Nagyszéksós-tavat és környékét. Valóban, a bivalyok telepítését követően a náddal borított területek jelentősen lecsökkentek, az újra láthatóan megjelenő nagyobb vízfelület elősegítette a területet elhagyott madárvilág visszatérését, az itt még nem fészkelt fajok megjelenését valamint a növényzet (tavirózsa) újra szaporodását. Jelenleg több mint száz bivaly él ezen a területen.
A bivaly járása jellegzetesen lomha, de szükség esetén meglepően gyors futásra is képes. Hangja a bőgés-röfögés közötti hangra emlékeztet. Úgy a tehenek, mint a bikák jellegzetes sötétbarna (fekete) színűek.
Marmagassága eléri a 150–180 cm-t. Tömeg tekintetében a tehenek átlagosan 400-800 kg-ot, a bikák 600–700 kg-ot, az ökrök 500–800 kg-ot nyomnak. A bivaly szarvai jellegzetesen sarlószerűen felfelé irányulnak. Bőrük sötét árnyalatú, fekete, feketés barna vagy szürkés, ritka szőrzettel rendelkeznek. Az újszülött borjak dús szőrzettel jönnek a világra, ami később ritkulásnak indul. Mulatságos látványt nyújtanak a fekete bivaly borjak mókásan elálló nagy füleikkel. Erdélyben nem is borjúnak hanem “bivalybocsnak” becézik őket.