Sportok keréken

SEGWAY 

segwaymhA segway alacsony sebességű, az emberi helyváltoztatást lehetővé tevő elektromos, kétkerekű eszköz, amelynek irányításához elengedhetetlen a megfelelő önegyensúlyozás. A segway újító ereje abban rejlik, hogy úgy teszi lehetővé a közlekedést, hogy mindeközben környezetbarát is. Hogyha valaki kiszeretné próbálni ezt az eszközt, akkor megteheti, hiszen napjainkra már Mórahalmon is biztosított lettek a pár kilométeres segway túrák.

Megyénkben a Ne dőlj hátra! csapata  kezdte el biztosítani a segway-es élménytúrákat, így a Nagyszéksós-tónál megvalósulót is. Ugyanakkor arról is szólnunk kell, hogy az elmúlt években a Móra-Tourist Kft. is több segway túra csomagot állított össze, hogy az ide látogató turisták számára minél színesebb és szórakoztatóbb programokat tudjon kínálni.

Nagyszéksós-tavi Segway túra – A bivalyok világa: Jelen segway túrán a várostól pár kilométerre fekvő Nagyszéksós-tó módfelett szép természeti környezetébe nyerhetnek betekintést a résztvevők, ahol a helyi bivalyállomány mellett, a tó élővilágát is szemügyre lehet venni. Ha érdekel a Nagyszéksós-tói állat és növényvilág, vagy például a bivalyrezervátumról olvasnánk egy-két érdekességet, akkor mindenképpen érdemes rátekinteni az „Irány a természet” menüponton belül látható tartalmakra is. A tó területére szervezett túrákról lásd:

Mórahalmon már külön pályát is kialakítottak a segway szerelmeseinek. A Terep Segway Pálya egy közel 400 méter hosszú, erdős területen kialakított kanyargós, emelkedőkkel-lejtőkkel tarkított ösvény, mely körről-körre válik egyre izgalmasabbá, ahogy a sebesség is egyre fokozódik.

Motocross pálya

MotocrossA pálya elkészítéséhez az önkormányzat biztosított egy sportcélra bejegyzett már bekerített területet, a mórahalmi salakmotor pálya mellett, amit autóverseny céljára alakítottak ki. Mivel a terület talaja homok, ezért az autósok nem tudták számukra megfelelően használni és már évek óta csak a gaz lepte. Néhány egyeztetés a kisváros polgármesterével és a terület gondnokával a Móraturist Kft.-vel, és már zöld utat is kaptak az átalakításhoz.

A pálya kialakítását szerencsére nem nulláról kellett kezdeni, ugyanis a roncsderbisek már kidúrtak egy kb 1 néhol 2 méter mély nyomvonalat. A 10-12 méter széles gödrök megfelelő sorrendbe fűzve, a néhol csak 3 m széles bakhátakkal jó alapot képeztek a pálya nyomvonalának. Hosszas tervezgetés után egy körülbelül 1800 m hosszú nyomvonalat sikerült kialakítani. Sok helyen ki kellett szélesíteni az eredetiből ottmaradt talajt és szűkíteni a már kitúrtat.

A szokványos krosszpályákhoz képest kicsivel több az ugrató, mert nem akartak túl sok földet mozgatni és a régi földbe süllyesztett nyomvonalak közti részből “faragták” ki az ugrókat, valamint ami ebből kijött azt átpakolták a lehető legközelebbi nyomra. Összesen 25 ugrató van a pályán egy hatos hullámsor és egy kis hatos mosódeszka féle is . Van olyan egyenes, amiben 4 ugró is helyet kapott, aránylag kevés a klasszikus nagy mandíner, csak kis támasztékok vannak, de van több olyan kanyar is, ahol abszolút nincs mandíner. Van leugró, felugró és dupla is, és egy 40 méteres nagy asztal, ami 8 méter széles.